Back-Office rendszerek, Projekt Manager szoftver

Alt Text!

MLM szoftver

Egy saját MLM vállalkozás létrehozása első hallásra könnyű feladatnak tűnik. Egy ilyen vállalkozásnak ugyanolyan sok összetevője van, mint a hagyományos üzleteknek. Tőke, marketing, logisztika, stb.

Az egyik fontos alapköve a szoftver, ami nagyban segíti a logisztikát, és elvégzi a legfontosabb feladatot, a tagok jutalékainak számítását.

2008-ban egy barátom keresett meg azzal, hogy szeretne egy vásárlói klubhálózatot létrehozni, a Multi Marketing szisztémája alapján. Elvállaltam a feladatot, el is indult a vállalkozás 2009-ben. Napihami volt a neve.

Érdekesnek találtam a feladatot, ráadásul időközben újabb megbízással is megkerestek. Ez egy vitaminokat forgalmazó MLM hálózat megvalósításáról szólt. Ezt úgy hívták, hogy Vivagold.

Azóta szinte csak ilyen típusú szoftverekkel foglalkozom. Időközben belecseppentem egy startup vállalkozásba is, ami jelenleg Stockbnd néven van jelen a piacon. Ennek a cégnek a háttér webirodáit készítettem el, és azóta is folyamatosan fejlesztem.

Ezen idő alatt kialakítottam egy “MLM Szoftver” alapprogramot, mely használható a legtöbb rendszer alapjául, kiegészítve az egyedi igényekkel, jutalékozási tervvel.

Mivel sok esetben az induló vállalkozások nem dúskálnak anyagiakban, ezért többféle fizetési konstrukcióval is kínáljuk az elkészített szoftvert.

Az elkészített szoftverek néhány lehetséges funkciója

Adminisztrátori webiroda

  • Hálozat tagjainak listázása, több szempont szerint
  • Hálozati tagok adatainak módosítása
  • Hálozat tagjainak grafikus strukturájának megjelenítése
  • Hálozati tagok jutalék adatainak nyomonkövetése
  • Rendelések nyomonkövetése, menedzselése
  • E-számla készítés
  • Hírlevelek küldése
  • Automatizált levelek küldése
  • Egyedi igények megvalósítása

Tagi webiroda

  • Profiladatok megjelenítése, módosítása
  • Saját forgalom megjelenítése
  • Aktuális jutalék információk
  • Előzmények megjelenítése
  • Hálózati lista
  • Hálozat megjelenítése grafikusan
  • Csoportban levő forgalmak, tevékenységek megjelenítése
  • Jutalékok nyomonkövetése
  • Utánrendelések leadása
  • Többnyelvű felület
  • Egyedi igények megvalósítása

MLM webáruház

  • Megszokott webáruház funkciók
  • A tag minősülésétől függő árképzés
  • Jutalékok beváltása engedményekre
  • Webiroda funkciók megjelenítése
  • Drop-shipping beszállító termékeinek importálása, automatikus frissítése
  • Külső beszállítók termékeinek importálása, automatikus frissítése
  • Bankkártyás fizetés
  • Pay-Pal integráció
  • Pontgyűjtés
  • Szerkeszthető tartalom
  • Egyedi igények megvalósítása